Az Avenged Sevenfold felvette az új számát Carry On címmel a Call of Duty: Black Ops 2 játékhoz, és még a játékban is sikerült szerepelniük. M. Shadows beszélt erről és természetesen az új albumról is.
"Már egy ideje kapcsolatban állunk az Activisionnel, és ők tudják, hogy egy nagy Call of Duty rajongó voltam régen. Elmentem hozzájuk és megismertem az összes embert, aki a játékot készítette és megkérdezték tőlem, hogy csinálnék-e egy számot a Black Ops 1-hez, amit már meg is tettünk. Aztán egy pár évvel ezután elkezdték a Black Ops 2tőt és ötletelni kezdtek, hogy majd mindket is beraknak a játékba.
"Idővel felhívtak minket és megkérdezték, hogy mi szólnánk, ha betennének a stáblista végére, ahogyan a Carry Ont játszuk. Tökéletes időzítés volt ez, ugyanis még nem állunk készen a következő albummal, de szerettünk volna valamit adni a rajongóknak is, és valami viccesek, gyorsat, fájdalommenteset, de valamit, amibe mi is benne szerettünk volna lenni."
"Ha valaki megkérdezett volna minket, hogy szerepeljünk a játékban, amit nem ismerünk annyira, biztosan fentartásaink lennének iránta, de ahogy mondtam, már évek óta ismerem a Cal of Dutyt, és a része akartunk lenni valaminek, amit mi élvezünk, és ezért döntöttünk így.
Amikor megkérdeztük, hogy hogyan érezte magát, mikor meglátta a saját alakját a játékban, így szólt:
"Hihetetlen volt! Eszméletlen! Úgy kellet koncerteznünk, hogy nem volt közönség, rajtunk voltak a mozgásérzékelők és még a végleges változatot sem láthattuk, csak amikor kijött a játék. Ugyan akkor láttam, amikor te!"
De képesek vagytok rock 'n' roll-osan kinézni, amikor azokat a mozgásérzékelős ruhákat viselitek?
"Ha ha ha! Hát, reméljük azokat a képeket senki sem fogja kiszivárogtatni. Mozgásérzékelős ruhában szaladgálni nem egy szép látvány."
Azt is megkérdeztük tőle, hogy a Carry On visszatükrözte-e a banda jelenlegi helyzetét zeneileg.
"Úgy nézek rá, mintha egy egyedi szám lenne, teljesen eltérő az album ettől. Ezt a számot hamar kellett megcsinálni, és nem lehetett egy hosszú szám, és élvezhetőnek kellett lennie. Az új albumnak inkább Black Sabbath/Led Zeppelin beütése van, a Carry On ettől teljesen eltér. Biztosan sokkal több Sabbath van abban, amit most írunk, és nagyon büszkék vagyunk a Carry Onra is, de ez az album egy teljesen más szinten lesz.
"Már a felénél vagyunk [az új album megírásának]. Késő januárra, vagy kora februárra tervezzük [hogy bemegyünk a stúdióba] a kiadást pedig nyárra. Biztos vagyok benne, hogy mondtam már, először a tengeren túlra látogatunk el, tehát ti előbb fogjátok látni, mint bárki más!"
Már nagyon várjuk az új albumot. A Call of Duty: Black Ops 2 már kijött, a következő Avenged Sevenfold album pedig jövőre fog.
Üdvözlünk Magyarország első számú Synyster Gates-el foglalkozó oldalán. Itt mindent megtalálsz a fantasztikus gitárosról. Nem mellesleg naprakész infókat kaphattok az Avenged Sevenfold nevű bandáról, amiben Brian is játszik. Emellett sok letöltést találtok a Média menüpontban. Reméljük elnyeri az oldal a tetszésedet és rendszeres látogató leszel. Sylvie, Annie & Mark
Július:
16. - La Crosse, WI - elmaradt
17. - Oshkosh, WI - képek - setlist
19. - Mt. Pleasant, MI - video - setlist
Augusztus:
10. - Montreal, Canada
11. - Bethlehem, PA
26. - Los Angeles, CA
30. - Albuquerque, NM
Szeptember:
1-2. - Englewood, CO
6. - Quincy, WA
7. - Ridgefield, WA
13. - Phoenix, AZ
14. - Chula Vista, CA
15. - Sacramento, CA
22. - Rio de Janeiro, Brasil
Október:
3. - Chicago, IL
5. - Indianapolis, IN
6. - Cincinnati, OH
8. - Baltimore, MD
9. - Boston, MA
12. - Bloomington, IL
13. - Detroit, MI
15. - Atlanta, GA
16. - Orlando, FL
18. - Houston, TX
19. - Dallas, TX
20. - San Antonio, TX
22. - Omaha, NE
23. - Oklahoma City, OK
26. - Las Vegas, NV
November:
8. - Stockholm
9. - Oslo
11. - Copenhagen
12. - Hamburg
14. - Munich
15. - Frankfurt
17. - Bochum
19. - Amsterdam
20. - Paris
22. - Vienna
23. - Milan
25. - Barcalona, Spain
26. - Madrid, Spain
27. - Lisbon
30. - Manchester